Iráni drón- és rakétatámadás – Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette
Álljon le minden olyan cselekvés, amely az erőszakhullámot táplálja, és ami azzal a veszéllyel jár, hogy a Közel-Keletet még nagyobb háborús konfliktus felé sodorja – hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében….
Tranzit – Több Brüsszel vagy több Magyarország?
Ezzel a címmel rendeztek vitát az EP-választás tétjéről a „Tranzit Választások éve – változások éve” című tavaszi konferencián vasárnap Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója, …
Élő eredménykövető az MTK-Diósgyőr bajnokiról
A kék-fehérek még veretlenek ebben az idényben a borsodiak ellen, hazai pályán 2-1-re győztek, Miskolcon 3-3-as döntetlent értek el.
Újabb pályázatot írnak ki napelemeseknek
A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból – jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott i…
Megdőlt szombaton az országos és fővárosi melegrekord
Megdőlt a 118 éves országos és a 85 éves fővárosi melegrekord is szombaton – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
Akkor és most…
Az Avasi templom az Erzsébet térről
„Én a miskolciaknak szurkolok” – interjú Veres Pál polgármesterrel
Múlt héten jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere, hogy nem indul a következő választáson, döntését pedig családi és politikai okokkal magyarázta. Mi vezetett idáig? Mi várható most? Mit tervez a mandátumából hátralevő fél évre? Kérdéseinkre a …
Minap indító (2024.04.14.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Áprilisi nyári nap lesz ma, némi széllel. A szokatlan melegben fájhat a fejünk, és a pollenek is vidáman szállnak a levegőben, de ez ne szegje kedvünk, élvezzük a korai nyarat, amit erős lehűlés követ majd.
Búss Gábor Olivér az Üvegtigris forgatókönyvírója kapta a Miskolci Múzsa Díjat
A négy év kényszerű szünet után újjáélesztett elismerést szombat este adták át a Miskolci Nemzeti Színházban az ismert és népszerű író, dramaturg és újságíró alkotónak.
Az Üvegtigris és számos sikerfilm alkotója, Búss Gábor Olivér nyerte el az idei Múzsa-díjat
Csöbör Katalin jelenleg itt van: Miskolci Nemzeti Színház · Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) · Az Üvegtigris és számos sikerfilm alkotója, Búss Gábor Olivér nyerte el az idei Múzsa-díjat. Gratulálok!
Visszatér a (S)ikertörténetek a MÜHA kávézójába
Áprilisban ismét megrendezik a nagy sikerű páros beszélgetést a Művészetek Házában, Kőrizs Imre vendégei ezúttal is izgalmasak.
Karnyújtásnyira az egykori Avas szálló felújítása
A Tehetséggondozó Központ kialakítására vonatkozó engedélyezési kérelmen kívül a szabályozási terv módosításának engedélyezése is folyamatban van. Az előbbiről a vármegyei kormányhivatal, az utóbbiról a város közgyűlése dönt majd, mellyel kapcsolatban …
EZO és egészségnapot rendeztek az Ifjúsági Házban
Az egésznapos programban egyebek mellett babamasszázs, fogyi torna, Etka jóga és hangtálfürdő is volt a lelki harmóniáért, ez utóbbi Egerszegi Krisztinával. De szóba került a demencia is, valamint ott állomásozott az egészségügyi szűrőbusz, a vármegyei…
Vidám napsütésben várta a Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit
A legújabb garantált séta olyan városrészbe invitálta szombaton a vendégeket, amelyet az itt lakókon kívül nem sokan látogatnak, pedig sok érdekességet tartogat ez a városrész is.
Az orrunk elől vitték el a Topolinót
Szántó István jegyzete.