Kiskorú lányokat toborzott szexmunkára a fiatalkorú férfi Miskolcon
A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, akivel szemben emberkereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Holttestet találtak Bőcsnél
A rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.
Még a végén a csodájára járnak a hejőparki betonváznak
Nagyon úgy fest, hogy a fiatal miskolci építész víziójának világszerte nincs párja.
Megkezdődött a biológiai szúnyoggyérítés
A lárvák száma folyamatosan emelkedik a tenyészőhelyeken. Az első irtást április 10-én és 11-én már el is végezték a szakemberek – tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.
Súlykorlátozott zónát alakítanak ki Sajószentpéteren
Tavaly év végén adták át a forgalomnak az új 260-as, a többi közt a Sajószentpétert is elkerülő utat. A fejlesztés lehetőséget teremtett arra, hogy a településen átmenő nehézgépjármű forgalmat átirányítsák az új útra, tehermentesítve ezzel a várost….
Érdemes volt nézni – a PannErgy-Miskolc – PVSK Mecsek Füszért vízilabda mérkőzés eredménye: 12-10
Az E.ON Férfi OB I. középszakasz alsóházának ötödik fordulójában a PVSK Mecsek Füszért csapatát fogadta a PannErgy-Miskolc a Kemény Dénes Sportuszodában, és győzte le 12-10-re, fordulatos, nehéz játszmában.
Nézze élőben a PannErgy-Miskolc – PVSK Mecsek Füszért vízilabda meccset!
Az E.ON Férfi OB I. középszakasz alsóházának ötödik fordulójában a PVSK Mecsek Füszért fogadja a PannErgy-Miskolc a Kemény Dénes Sportuszodában.
Barkai László: közös akarattal felemelni Miskolcot
Barkai László független polgármesterjelöltként indul a június 9-ei önkormányzati választáson, több párt és civil szervezetek támogatásával. A gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, kórházigazgató, egyetemi tanár, az MTA doktora azt vallja: cs…
Útlezárás a Berzeviczy Gergely Technikum tetőszerkezetének javítása miatt
A Serbu Adolf utca egy szakaszát zárják le hétfőtől péntekig.
Fődijat és két különdíjat is elnyertek a nemzetközi fesztiválon
Szajkó Anaita és Nagy Nándor megnyerte a Versünnep Fesztivál 2024 fődíját és a Hungarikum Szövetség különdíját, valamint a Nemzeti Színház különdíját.
Minap.indító (2024.04.12.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Az előttünk álló hétvégén nyugodt, száraz időjárásra van kilátás, és ismét egyre fokozódik a nappali felmelegedés mértéke. Legközelebb változást egy a jövő hét elején érkező markáns hidegfront hozhat. Ekkor már több helyen valószínű csapadék is….
Jól szerepelt a miskolci turizmus az első negyedévben
Biztató a hazai turizmus eredményeinek alakulása – olvasható a Szállás.hu közleményében.
Tóth-Szántai: arra kérem a Fideszt, segítsen Veres Pálnak
Tóth-Szántai József arra kéri a Fidesz és a Kdnp képviselőit, hogy Veres Pál polgármesterrel egyeztetve októberig biztosítsák Miskolc működését.
Kiállításon elevenedik meg a Miskolci Rövidfilm- és TV-fesztivál
A hatvanéves miskolci filmfesztivál emlékeiből nyílt kiállítás csütörtökön a Sub Rosa Cafeban.
Idén is Ódaköltőt hirdettek
Még több profi versíró vett részt idén a Lillafüredhez kötődő pályázaton.