A feltámadás csodájáról tanúskodik az „ötödik evangélium”
Krisztus valós szenvedésére és feltámadására lehet következtetni az „ötödik evangéliumnak” is nevezett Torinói lepelből.
Ötvenezer forintjáért bokszolt az arcába
Elrendelte annak a férfinak a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság, aki a vármegyeszékhely belvárosában erőszakkal szerezhette meg a sértett pénzét.
Előadás közben lett rosszul, majd elhunyt a Miskolci Nemzet Színház művésze
Egy igazi rémálom vált valóra a színfalak mögött. A Miskolci Nemzeti Színház előadása közben, a színpadra sietve lett rosszul Ferenczi Anett, aki többé nem tért magához.
Újabb nagy „dobásokra” készülünk Miskolcon!
Hollósy András alpolgármesterrel beszélgettük az új városvezetés munkájáról, eredményeiről, terveiről. Miskolc jövőjét is vázolja, amely meglepetéseket is tartogat. Csákó Attila Hollósy András, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere Fotó: Mogyorósi …
A tavasz és megújulás népszokásai a húsvéti ünnepkörben
A Krisztus feltámadását idéző legnagyobb keresztény ünnep mélyrétegeiben ott rejlenek a tavaszi megújulási, termékenységi rítusok nyomai is.
Napsütésben fogadhatjuk a locsolkodókat húsvéthétfőn
Derült égre számíthatunk, amit helyenként fátyolfelhő-képződés szakíthat meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 Celsius fok között alakul.
Kilométeres dugókkal ért véget az utakon a hosszú hétvége
Az M1-es autópályán, Győr térségében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a 111-es km-nél baleset történt, forgalomkorlátozásra kell számítani. Baleset történt a 7-es főúton Lébény térségében. A 91-es km-nél két személygépjármű összeütközött, félpályán …
Több mint hatezren vettek részt a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésén
A katolikus hívõk a húsvéti sonkára, kalácsra, tojásra és a borra kérnek áldást vasárnap Csíkszeredán.
Vödörből is locsolták a hervadás ellenszerét a belvárosban
Húsvéti kavalkáddal egybekötött családi napot tartottak a Szent István téren.
Ismét a tetőn randalíroztak fiatalok Diósgyőrben, lopott biciklit találtak a polgárőrök
Újra bejelentés érkezett a diósgyőri panelházak tetején zajló randalírozásról – számolt be a Polgárőrség Miskolc Diósgyőr Facebook-oldala. A Kuruc utcai lakók jelezték, hogy fiatalok mozognak a tetőkön. A polgárőrök azonnal a helyszínre mentek, és a ny…
Húsvéti kavalkád a Szent István téren és a Zsarnán
A Húsvéti kavalkád
Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
Ferenc pápa gyengélkedése ellenére nem mondott le arról, hogy személyesen jelen legyen húsvétvasárnap megünneplésén.
Április szamara: a házi szamár lett a hónap állata a Miskolci Állatkertben
Jézus szamár háton érkezett Jeruzsálembe. Húsvét van. Van még kérdés?
Egy éve nincs velünk a DVTk legendája
Egy esztendeje hunyt el Tatár György, a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobbja.
Tűzhöz risztották az ügyeletes lánglovagokat
Tüzet fogott egy parasztház Hernádkércsen, a Kossuth utcában.