Berúgott a vasutas, órákon át nem jártak a vonatok a Budapest–Vác–Szob vonalon
Sok mindent próbált már a MÁV, de ilyet talán még nem. A rendőrség előállította az ittas szolgálattevőt, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek.
Miskolc. Ma hatalmas területen lesz zergenye a panelekben
Miskolc számos városrészén kiterjedt területen lesznek elhúzódó zavarok és akár teljes szolgáltatásleállás. A részletekről a Mihő tájékoztatta a lakosságot. Ebből megtudhattuk, hogy a gázszolgáltató tájékoztatása szerint csővezetékükön repedés keletkez…
Remek helyezések az országos fekvenyomó versenyen
Összesen hatvannyolc, a katasztrófavédelemben szolgáló versenyző feküdt a súlyok alá a versenyen.
Tíz évre ítélték a miskolci útonállót
A bíróság súlyos ítélettel sújtotta a kegyetlen támadót.
Bogyó, Babóca és mások a rajfilmünnepen
Miskolcon, Ózdon, Tiszaújvárosban és még több borsodi településen is örülhetnek gyermekeink a hétvégi Országos Rajzfilmünnepnek péntektől. Lent kattintsunk a vetítési helyszínekre, ahol láthatjuk Mátyás királyt, Pom-pomot, a vízipókot és persze Bogyót …
Miskolci tanár a legkiválóbbak között! – Átadták a Pécsi Eszter Tanári Díjakat
Miskolci pedagógust is díjaztak kiemelkedő teljesítményéért.
A régió legtehetségesebb fiatal hegedűsei versenyeznek Miskolcon
A Fesztivál Akadémia Budapest (Fab) szervezésében Miskolc ad otthont november 13–16. között a Iii. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenynek, ahol a Magyarországgal szomszédos országok, valamint a Visegrádi Négyek országainak 22 év alatti hegedűsei mérik …
Mozgáskorlátozott férfit raboltak ki fiatalkorúak Ózdon
Jogerősen három és fél év javítóintézeti nevelésre rendelt három fiatalkorút az Ózdi Járásbíróság, mert 2024 júniusában kiraboltak egy mozgáskorlátozott férfit. Negyedik társukat 2 évre próbára bocsátották.
Dönthetünk arról, mikor legyen Miskolcon a jövő évi Kocsonyafesztivál
Egy februári és egy márciusi időpont jöhet szóba, a főszervező a közönség segítségét kéri. Egyelőre inkább előbbi időpont tűnik valószínűbbnek, de a helyiek és más érdeklődők is most beleszólhatnak. Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál alapítója egyelőre ne…
Egyszerre csapott le az Mlsz és a szurkolók haragja a DVTK-ra – Miskolcon betelt a pohár
Szektorbezárás, majd nyílt levélben ultimátum a klubvezetésnek…
Sorozatos Betörések Csernelyben – Két Fiatalt Letartóztattak
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorúnak a letartóztatását, akik 2025 elejétől elfogásukig rendszeresen loptak csernelyi ingatlanokból.A megalapozott gyanú szerint a fiatalok több mint húsz alkalommal törtek be különböző házakba, ah…
Ingyenes mammográfiai szűrések a veszprémi kórházban – íme a részletek
Térítésmentes mammográfiás szűrővizsgálatra invitálják a 45-65 év közötti hölgyeket a veszprémi kórházba.
Az álrendőr és az álbankár valódi átverést hozott össze – elég volt hozzá a gyanútlanság is
Rendőrnek adta ki magát egy csaló, és figyelmeztetett egy miskolci férfit, hogy hitelt akarnak felvenni a nevében, majd később egy álbankár „biztonságba” helyezte a pénzét.
Miskolc. Dugóval indult a hét a Pesti úton, minden nap erre számítsunk
A héten a Pesti úton is megkezdődik a vízhálózat felújítása, ami jelentős forgalomkorlátozással is jár, ez okozza a hatalmas torlódást nem csak a 3-as főúton, Miskolc határában, hanem a környező utcákban is. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (É…
Őket ünnepelték a Vosz Prima gáláján Miskolcon
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima díjakat november 8-án nagyszabású gála keretében adták át a Miskolci Nemzeti Színházban. Az ünnepségen átadták az Év Vállalkozója díjakat is.
