MiskolcHotels.hu

Lesz még idén villanyautós találkozó – 2021. 10. 16. Miskolctapolca

  2021 okt 01 / #hírek

Lesz még idén villanyautós találkozó – 2021. 10. 16. Miskolctapolca

Idén is megrendezzük a már hagyományosnak tekinthető villanyautós találkozót Miskolctapolcán, október 16-án. Akinek nem sikerült eljutni Abdára, Gönyűre, Balatonfüredre vagy Keszthelyre, semmiképp ne hagyja ki, aki pedig jól érezte magát a korábbi rendezvényeken, nem is kérdés, hogy ezúttal is ott a helye.

A találkozó helyszínét ezúttal az új Ellipsum élményfürdő parkolója biztosítja, a fürdő előtti sétányon pedig gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érdekes szórakoztató rendezvényeket élvezhetünk majd az Ellipsum szervezésében.

Fotó: Ellipsum Miskolctapolca / Youtube

A villanyautósok 10 órától gyülekezhetnek, majd déltől megrendezzük a megszokott elektromos gokart házibajnokságot. A gyerekeket már délelőtt várják a gyermekprogramok, 14:00-17:00 között pedig a társadalmi felelősségvállalás is helyet kap a rendezvényen, a Vöröskereszt szervezésében véradásra is lehetőség lesz.

A színpadon 13:00 órától egymást követik majd a könnyűzenei fellépők és táncbemutatók, melyek egészen este 8 óráig folytatódnak. A jelenleg hatályos rendelet alapján a színpad előtti területen csak védettségi igazolvány felmutatása után lehet majd tartózkodni.
Végül éjszakai fürdőzés zárja a napot az élményfürdőben. Hosszú nap lesz, így a távolabbról érkezőknek érdemes lehet szállást is foglalni a környéken. A találkozó résztvevői számára az élményfürdő közelében elhelyezkedő Zenit panzió és a Lignum Hotel egyaránt kedvezményes szálláslehetőséget biztosít.

A kiállító márkakereskedéseknek, importőröknek köszönhetően az elektromos autók nem csak megtekinthetők lesznek, tesztvezetéseket is tartanak, így annak is érdemes eljönni, aki még nem rendelkezik villanyautóval, de a közeljövőben tervezi a vásárlást.

A részletes programot egy későbbi cikkben közöljük, ezért figyeljétek a villanyautosok.hu oldalt, illetve a rendezvényhez tartozó Facebook eseményt.

A szabadtéri rendezvény látogatása ingyenes, de a villanyautóval érkezők számára regisztrációhoz kötött a parkolóhelyek korlátozott száma miatt. Az autósok jelentkezését a villanyauto@szucsgabor.com email címen várjuk. Akik regisztráció nélkül érkeznek, vagy az utolsó pillanatokra halasztják a regisztrációt, előfordulhat, hogy csak a környékbeli (zöld rendszámmal ingyenes) parkolókat vehetik igénybe és gyalog jöhetnek át a rendezvényre.

Az élményfürdő parkolójában, azaz a helyszínen a TEA. elektromobilitás szolgáltatónak és az Ellipsum fürdőnek köszönhetően a villanyautósok ingyenesen feltölthetik autóikat a rendezvény közben. Az öt töltőoszlopon párhuzamosan maximum 10 autó töltésére van lehetőség, oszloponként 22 kW, azaz aljzatonként 11 kW (3 × 16 A) áll rendelkezésre.

A gokart bajnokságon a részvétel önköltséges, a korlátozott helyek miatt erre a programra is érdemes minél előbb regisztrálni.

Az Ellipsum élményfürdő a szokásos jegyárakból 30% kedvezményt kínál a résztvevőknek, így az időkorlát nélküli jegyek ára a következő:

  • felnőtt: 5990 Ft helyett 4195 Ft;
  • diák (14-25 éves korig)/nyugdíjas: 4190 Ft helyett 2935 Ft;
  • gyermek (4-14 éves korig): 3 590 Ft helyett 2515 Ft;
  • gyermek (4 éves korig): ingyenes.

Találatok: 1